Tájékoztató a 2025. júliusi Market Indexről
2025.05.27.
Tájékoztató a 2025. augusztusi Market Indexről
2025.06.25.

Kiemelkedő nézettséggel zárult a Bajnokok Ligája-döntő az RTL-en

2025.06.06.

Májusban csoportszinten az RTL Magyarország megőrizte vezető pozícióját az év első öt hónap átlagában a 18-59-es célcsoporton: portfóliójának közönségaránya 31,85% volt, míg a TV2 Csoporté 31,77%.

Az UEFA és az RTL közös megállapodása meghozta gyümölcsét, ugyanis az RTL+-on nézhető Bajnokok Ligája mérkőzések hozták az előzetes terveket. A szezont elsősorban az RTL+ streamingfelületén lehetett követni, ahol több, mint 2,8 millió órát töltöttek a felhasználók a meccsek előtt. Az talán nem meglepő, hogy ezen a platformon is a felhasználók nagyobb aránya volt férfi, a nézői összetétel viszont a korábbiakhoz képest jóval fiatalabbá is vált. A nézők több, mint harmada volt 30 év alatti, így nem csoda, hogy az okostévés dominancia mellett a korosztályra jellemző mobil és tablet forgalom is kiugróan magas volt ebben a szezonban.  
 
A szombati PSG-Inter döntő mérkőzést 644 ezren nézték végig a teljes népességből, ez közel 10%-kal több, mint az egy évvel korábbi döntő közönsége volt. Ehhez adódnak hozzá még azok a nézők is, akik az RTL+ streamingen követték az eseményt.  
 
27,8%-os lineáris közönségarányával természetesen a BL döntő volt a május legnézettebb programja a 18-59 éves korosztályban. Az UEFA Bajnokok Ligája ezzel egyértelműen az egyik legfontosabb sportesemény maradt Magyarországon, a 2024-25-ös évaddal pedig az elmúlt évek egyik legsikeresebb szezonját zárta szombaton.  
 
Renitens: a siker után jöhet az új évad 
Az RTL+ saját gyártású sorozata, a Renitens is elég jól teljesített ahhoz, hogy készüljön az új évad, amellett, hogy a júniusban érkező részeket is izgatottan várják a nézők: első három epizódja vasárnap este 14%-os közönségarányt hozott a 18-59 éves korosztályon. A sorozat premierje az RTL+-on volt látható, majd májustól a lineáris csatornán is sikerrel futott. 
 
Közben méltó módon búcsúzott a Határtalan szerelem is. Lineárison leginkább a 18-59 év közötti nőket érdekelte a műsor, 15,9%-os arányt érve el ott. Az RTL+-on pedig a hónap legnézettebb tartalma lett, 665 ezer videóindítást generálva.  
 
RTL Híradó: teljes népesség tekintetében is vezet 
A már megszokott módon májusban is az RTL Híradó volt a legnézettebb hírműsor a 18–59-es célcsoportban: a 18 órai adás 22,4%-os közönségarányt ért el, ezzel ismét megelőzte a TV2 Tényeket (20,3%). Ráadásul második hónapja vezeti a teljes népesség (4+) körében is a mezőnyt, májusban 574 ezres nézőátlagot hozott, szemben a Tények 560 ezres adatával 
 
Kábel: az RTL Gold legerősebb hónapját zárta, a teljes kábelportfólió jól teljesített 
Az RTL Magyarország kábelportfóliója 16%-os közönségarányával javítani tudott a tavalyi év ugyanebben a hónapban mért eredményén egész napot tekintve, a 18-59 éves korosztályon. Sőt, 2025 első öt hónapját összesítve továbbra is magabiztosan vezet főműsoridőben a TV2-vel szemben (16,2% vs 15,6%). A 10 legnagyobb kábelcsatorna toplistájában – főműsoridőben és az egész napot figyelembe véve is – összesen 5 csatornával képviseltette magát az RTL portfóliója: ezek a Film+, a Cool, az RTL GOLD, a Sorozat+ és az RTL KETTŐ voltak. 
 
A Film+ 2024 januárja óta legerősebb egész napos eredményét hozta 3,8%-os közönségarányban, az RTL Gold pedig fennállásának legjobb hónapját élte meg mind főműsoridőben (2,1 LSHR%), mind egész napos eredményét tekintve (2,3 LSHR%). Emellett a Sorozatklub is legmagasabb közönségarányú hónapját tudhatja maga mögött 2024-es indulása óta főműsoridőben és teljes napot tekintve is. 

Kapcsolódó hírek

2025.12.01.

Az RTL 2025 novemberében 17,6%-os közönségarányt ért el főműsoridőben a 18-59-es korosztályban, ami az elmúlt három év második legjobb havi eredménye. Csoportszinten 32,6%-ot mutatnak a számok, amely az utóbbi négy év második legerősebb RTL Magyarország teljesítménye. A hónap műsor-toplistáját az RTL dominálta: a tíz legnézettebb novemberi műsorból nyolc RTL-es volt. A legnagyobb siker egyértelműen a Most Wanted - A hajsza, amely 24,5%-os átlagos közönségarányával az ősz legnézettebb televíziós tartalma lett lineárisan, miközben az utóbbi évek egyik legsikeresebb realityje RTL+-on is.

2025.11.07.

Az RTL Magyarország a Big Picture konferencián ismertette 2026-os értékajánlatát, amely a Connected TV-jelenlét további erősítésére és a kampánykiszolgálás fejlesztésére fókuszál. Az RTL célja, hogy a hirdetők számára a lineáris és digitális felületeken egyaránt rugalmasabb, és hatékonyabb megoldásokat kínáljon.

2025.11.07.

Az alábbiakban olvasható az RTL és a kábelcsatornák 2025. decemberi módosított anyagleadási rendje