A fergeteges hangulatra garancia, hogy a műsort a Showder Klub csapata készíti Kovács Kristóf producer vezetésével, ráadásul ugyanazzal a stábbal, amely a korábban sikerrel futó szériát is gyártotta a 2000-es évek elején.
A vadonatúj adásokban a párok összesen 5 millió forintért küzdenek, a játékokat az alap Activity ihlette, amelyeket rengeteg őrülettel fűszerezett meg a stáb. Például látta már valaki Szellő Istvánt hátrakötözött kézzel mutogatni? Vagy Hajdú Pétert betömött szájjal körülírni? Esetleg Puskás-Dallos Petit fejjel rajzolni? A stúdióban DJ és bármixer gondoskodik a felfokozott hangulatról. A nap végén az a pár győz, amelyik a legtöbb pénzt hozta össze. Az, hogy ki vagy kik vezetik az RTL vadonatúj műsorát, a későbbiekben kiderül.
A legendás vetélkedőben láthatjuk majd – többek között – Ábel Anitát, Havas Henriket, Hajdú Pétert, Nádas Györgyöt, Király Viktort, Szellő Istvánt, Lovász Lacit, Schobert Larát és Norbit, Puskás-Dallos Petit, Kiss Ádámot, Dobos Evelint, Szabó Zsófit, Járai Mátét, Gáspár Lacit, Orosz Györgyöt, Lakatos Márkot, Csonka Bandit, Kamarás Norbit, Schumacher Vandát, Tücsit és Kiszel Tündét is. De jelen lesz még Mardoll, Tihanyi Péter, Józan Laci, Kovácsovics Fruzsina és még sokan mások! A parádés hangulat garantált!
Az Activity minden hétköznap este 20:10-től látható az RTL műsorán!
Elindult az Activity!
2023.06.29.

Kapcsolódó hírek
2026.09.04.
2027. januárjától az RTL Magyarország kereskedőháza, az RTL Saleshouse végzi az ATV és ATV Extra televíziós csatornák hirdetésértékesítését. Az együttműködés révén a vállalat tovább erősíti lineáris hirdetési kínálatát és növeli a hirdetők számára biztosított elérését, az ATV pedig továbbra is stabil és markáns szereplője marad a piacnak.
2026.09.02.
Augusztusban minden korábbinál magasabbra emelkedett a streaming aránya a magyar médiafogyasztásban, miközben a lineáris oldalon a hírműsorok domináltak. Az RTL főcsatorna növekedést hozott tavaly augusztushoz képest. A heti átlagos elérésben az RTL ismét megelőzte a TV2-t, a Reggeli kilenc és fél éves közönségarány-csúcsot ért el, a Most Wanted – A hajsza pedig beindította az őszi televíziós szezont.
2026.08.27.
2026. október hónapra vonatkozóan Market Index-et egyetlen csomagunk esetében sem érvényesítünk. Ennek értelmében a havi szezonindex az 1+ Reach és a 3+ Frequency csomagokon 295%, a 4+ Family csomagon pedig 200% marad.